A 2022 decemberében életbe lépő fogyasztóvédelmi változások két ponton is érintik a fogyasztók vállalkozások általi tájékoztatásának kérdését. Ugyancsak változtak a kötelező jótállás szabályai és a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó előírások a csomagküldő kereskedelem körében.

A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 2022. december 27-től hatályba lépett módosításai két ponton is érintik a fogyasztók vállalkozások általi tájékoztatásának kérdését.
A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet – úgy az üzlethelyiségen kívül kötött és távollévők között kötött szerződések, mint az ezektől eltérő szerződések esetén – korábban arra kötelezte a rendelet hatálya alá tartozó vállalkozásokat, hogy a fogyasztó szerződési nyilatkozatának megtétele előtt (a békéltető testülethez fordulás lehetősége mellett) adjanak tájékoztatást a vállalkozás székhelye szerint illetékes békéltető testület nevéről és székhelyének postai címéről. 
A módosított szabályozás már nem a vállalkozás székhelye szerinti, a békéltető testület nevének és székhelyének postai címének ismertetését írja elő, hanem azt, hogy a vállalkozás köteles világosan és közérthető módon a fogyasztó szerződési nyilatkozatának megtétele előtt, illetve a szerződés megkötését megelőzően tájékoztatni a fogyasztót a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről, a békéltető testület nevéről és székhelyének postai címéről. 

A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet arra is kötelezi a vállalkozásokat, hogy adjanak tájékoztatást

  • az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés és távollévők között kötött szerződések esetén a kellékszavatosságra és a termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettségről,
  • az üzlethelyiségen kívül kötött és távollévők között kötött szerződéstől eltérő szerződés esetén az áruk, digitális tartalmak és digitális szolgáltatások megfelelőségének szavatolására vonatkozó termékszavatosságra, kellékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettség fennállásáról.

E tájékoztatás a rendelet 3. mellékletében foglalt mintatájékoztató útján is megadható. Ebben a mintatájékoztatóban a kellékszavatosság vonatkozásában történt két változás:

  • a mintatájékoztató rögzíti, hogy a fogyasztó és a vállalkozás közötti, ingó dolognak minősülő áru adásvételére, digitális tartalom szolgáltatására vagy digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződés esetén a fogyasztó a kellékszavatossági jogai gyakorlása keretében a hibát a vállalkozás költségére maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki azt,
  • a mintatájékoztató pontosítja, hogy a teljesítéstől számított nem hat hónapon (mint azt korábban tartalmazta), hanem egy éven belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a fogyasztó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást az adott vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított egy év (aza nem hat hónap) eltelte után azonban már a fogyasztó köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

A fogyasztóknak nyújtott tájékoztatások tartalmát a fentieknek megfelelően javasolt módosítani.

Milyen változások történtek a kötelező jótállás szabályaiban?

Változásokat hozott a december a kötelező jótállás kapcsán is. Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet határozza meg a jótállási jegy kötelező tartalmi elemeit. 

2023. június 25-től a jótállási jegyen fel kell tüntetni a fogyasztási cikk fogyasztó által fizetett vételárát is. 

Emellett pontosításra került a jogszabály abban a vonatkozásban, hogy míg jelenleg a rendelet szerint a fogyasztó a kijavítás iránti igényét választása szerint a vállalkozás székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén és a vállalkozás által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti, 2023. június 25-től a fogyasztói jogok nem a kijavítás, hanem a jótállás iránti igény érvényesítése kapcsán kerülnek megfogalmazásra.
Az egyes javító-karbantartó szolgáltatásokra vonatkozó kötelező jótállásról szóló 249/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet előírja, hogy a vállalkozás a fogyasztó jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni, s a jogszabály meghatározza, mit kell rögzíteni a jegyzőkönyvben (a fogyasztó nevét, címét, a fogyasztó által érvényesíteni kívánt igényt, az elvégzett szolgáltatás megnevezését, díját, a dolog átadása vagy az üzembe helyezés időpontját, a hiba bejelentésének időpontját, a hiba leírását stb.). 2022. december 27-től a jegyzőkönyvnek már nem kell tartalmaznia a fogyasztó azon nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a jegyzőkönyvben rögzített adatainak a rendeletben meghatározottak szerinti kezeléséhez.

A vármegye-rendszerrel kapcsolatos módosítások is érintik a fogyasztóvédelmi szabályozást, az egyes kormányrendeleteknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 616/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet a korábbi „megye/megyei” szövegrészek helyett 2023. január 1-jétől a „vármegye/vármegyei” szövegrészek alkalmazását írja elő. Ez érinti a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet vagy a 249/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet szerint kiállítandó jótállási jegyek, illetve a 249/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet alapján a fogyasztó jótállási igényéről felvett jegyzőkönyv tartalmát is, hiszen a jótállási jegyen, illetőleg a jegyzőkönyvben fel kell tüntetni az arról szóló tájékoztatást is, hogy fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a vármegyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák által működtetett békéltető testület eljárását is kezdeményezheti.

Fogyasztók tájékoztatására irányadó szabályozás a csomagküldő kereskedelem esetén?

A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet előírta, hogy ha a csomagküldő kereskedőnek az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény értelmében az adatvédelmi nyilvántartásba be kell jelentkeznie, a csomagküldő kereskedő – a külön jogszabályban előírt tájékoztatási követelményekben előírtakon túl – köteles a termék ismertetőjében, illetve a termékről szóló tájékoztatóban feltüntetni az adatvédelmi nyilvántartási számát.
A kereskedelemmel és a fogyasztóvédelemmel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 531/2022. (XII. 19.) Korm. rendelet 2022. december 27-től ezt a rendelkezést hatályon kívül helyezte, megfelelően a megváltozott adatvédelmi szabályozásnak, amely időközben megszüntette az adatvédelmi nyilvántartás intézményét.

Forrás: https://jogkoveto.hu/tudastar/fogyasztovedelem-2023?utm_source=edm&utm_medium=hid&utm_campaign=KAMPANY